A mai nap került megrendezésre az LMP és a civilek által közösen tartott tüntetés a Kossuth téren a fakitermelés szabályainak fellazítása miatt. Ez talán a párt és a civil szféra egyik legnagyobb mozgósító akciója a tatai Hell szálloda mellett az elmúlt évekből. A legjobb, aminek én is örültem volna, az az, hogy a pártom és a civilek végre összezárnak az ügy mögött és tandem módon, egymást erősítve viszik a témát - akár győzelemre. Ám az, amit szeretnék és a valóság sajnos nem fedi egymást. A Fridays For Future és az Extinction Rebellion küldött felszólalót, viszont a Greenpeace, a Levegőt Munkacsoport és a WWF elzárkózótt az eseménytől és gyakorlatilag szervezett egy pártpolitikamentes tüntetést. Ez az attitűd számomra nem meglepő, ugyanis ez jellemző az egész világon, ahol némi demokratikus berendezkedés található, viszont problémás. Ebben a bejegyzésben kifejtem, hogy jöhetett létre ez a fajta civil pluralitás, és mik a valódi következményei.
Hogy alakult ki a civil pluralitás?
A mozgalmiság és a pártpolitika tandem működött a világon az egész modern érában. A civil mozgalmak és a pártok folyamatosan egyeztettek egymással, sőt, sok esetben tagjai voltak vice-versa egymásnak. Hazánkban a munkásmozgalom és a Szociáldemokrata Párt volt erre a példa: a szakszervezetek és a munkásmozgalom a mindennapokban képviselte mindazt, amit az SZDP képviselt a törvényhozásban. Együtt szervezték a sztájkokat, ezzel adva egy erős hangot az olyan törvényeknek, amik a munkások jólétét és jobb munkakörülményeit hivatottak megvédeni - mint például a 8 órás munkanap bevezetése, vagy az oktatás elérhetőbbé tétele.
Mindez megváltozott, ahogy a posztmodernitás előre tört a kultúrában. Az intézményekbe vetett bizalmat felváltotta a szkepticizmus, és ez vezetett a mozgalmi tér átalakulásához. A pártpolitika, mint az intézményesség képviselője egy nem kívánatos jelenlétté vált a civil szférában. Erre nyilvánvalóan a nagypolitika adott elég okot, főleg az USA-ban. Ám ennek a kulturális forradalomnak a szkeptikus ér ironikus hozzáállása nem lett volna probléma önmagában, sőt, az ökopolitika/zöldpolitika is ebből a mozgalomból született meg. Viszont a társadalmat sosem csak egy filozófiai vagy kulturális jelenség alakítja, így a posztmodernitás is csak egy eleme annak, hogy hogyan alakult ki az a helyzet, amiben most állunk.
Üdvözöljük régi jó barátunkat, a neoliberalizmust. A neoliberalizmus egy gazdasági filozófia eredetileg, aminek a lényege az, hogy a folyamatos növekedés és a piaci szabadságban történő verseny totalitása mellett tud prosperálni igazán a társadalom. Ez a politikához úgy kapcsolódik, miszerint az államnak ki kell vonulnia a piacról, mint szereplő, és a közösségi érdek helyett a verseny szabadságának kell alárendelni mindent. Ez az eszme, azaz az állam kivonulása a kapitalizmus egyik legfontosabb intézményéből, ez az eszme gyorsan adaptálódott a társadalom minden területére, így a civil szférára is. Ez a fajta szeparáció hozta létre azt a gondolkodás, hogy a civil szféra és a független sajtó a valódi ellensúlya az államnak. Viszont ennek az lett a következménye, hogy elvesztették a mindennapos kapcsolatot a pártpolitikával, és ennek köszönhetően a befolyásukat is. Emellett valójában egy párhuzamos társadalmat kezdek kialakítani, amiben a civil szervezetek átalakultak véleménnyilvánító, és véleményeket felhangosító szervezetekké - ezzel beleesve a legnagyobb csapdába, amit a neoliberális és posztmodern politikai kultúra ki tudott forrni magából: a politikai cselekvést egyenlővé tették a véleménykifelyezéssel. Legyen szó petíciókról, flashmobokról, tömegtüntetésekről vagy mailbombingról - a politikai aktivitás egy spektákulummá redukálódott és elvesztette mindazt a közösségszervezési és törvényalkotási potenciálját, ami volt. Ám nem csak a spektákulummá való redukció az, ami miatt megbénult a cselekvési potenciálja a status quo-t megbolygatni kívánt mozgalmaknak, hanem az is, hogy a megoldást immár nem a közösségben és a társadalomban keresik, hanem az individuumokban és a piaci folyamatok megváltoztatásában. Erre a legjobb példa a Pride, amin minden olyan cég felvonultatja magát, akik kemény lobbipénzeket fizetnek Florida homofób republikánusainak azért, hogy az adókedvezményük megmaradjon.
Ezzel el is jutottunk a mai naphoz. Az emberek megpróbálják elválasztva értelmezni a piacot, a kultúrát és a törvényhozást, elválasztani a munkahelyet, az otthont és a parlamentet. Ezzel elvált egymástól a politikus, a civil és a lakosság, egyfajta párhuzamos valóságba zárva magát. Ez a meglátás alapból hibás - ugyan külön-külön is értelmezni lehet ezeket a konstruktumokat, ám ezeket egymástól független entitásoknak tekinteni nem csak, hogy hibás, hanem egyenesen veszélyes dolog - ugyanis megfosztjuk magunkat a cselekvési potenciáltól.
Ez a paint-tel összedobott fenyegető auráju Venn-diagramm szerintem jól bemutatja, mire gondolok. Nincs olyan, hogy pluralitás. Nem lehet elválasztani egymástól ezeket az aspektusait a társadalomnak. A pluralitásban való hit a status quo egyik legfontosabb eszköze. Hazánkban egyetlen entitás nem hisz a pluralitásban: a Fidesz. Láthatjuk az eredményét 12 éve.
Itt az ideje levonni a tanulságokat és új alapokra helyezni a szerveződést. Itt az ideje annak, hogy feltámasszuk a mozgalmiságot. Hogy működni fog-e? Nem tudhatom - de ahogy a dolgok állnak, azok semmiképp sem működőképesek vagy fenntarthatóak.
