A vérvád most Semjén Zsolt miatt újra szóba került, és ezt maga miatt használta. Ebben a blogbejegyzésbe szeretnék egy kicsit a vérvádról beszélni, hogy mi is az a vérvád, mi nem vérvád, és mi a következménye a vérvád dobálásának.

Először is, vérvádból két fajtát különböztetünk meg, a keresztény és a zsidó vérvádat. A keresztény vérvád annyiból állt, hogy amíg a Római Birodalom üldözte a kereszténységet, addig kannibalizmussal vádolták őket az úrvacsora szimbolikája miatt (a bor Jézus vére, a kenyér/ostya/macesz Jézus teste). A kannibalizmus barbarizmus volt és a legsúlyosabb vétségek között tartották számon. Ez az után, hogy a Római Birodalom államvallása a kereszténység lett, az után ez a vérvád kiment a divatból, viszont a helyébe egy másik vérvád került, ami mai napig él és virul, folyamatosan új köntöst öltve és kiegészülve a kor bűnlajstromával. Ez a zsidó vérvád.Kezdjük először a főbb motívumokkal, ugyanis ha vérvádról beszélünk, akkor ismernünk kell legalább felületesen a történelmét az egésznek.

1. A legalapvetőbb motívuma a vérvádnak az volt, hogy a zsidók Barabást választották Jézus helyett, Barabás egy gyilkos volt, a zsidóság ekképpen sátáni. Érdekes, hogy a rómaiak szerepét ez a toposz meg se említi, márpedig a rómaiak voltak azok, akik ténylegesen elfogták és kivégezték Jézust, hiszen a megváltók akkoriban forradalmi vezérek voltak, akik Róma ellen lázadtak. Ez szerintem a birodalomnak nagyon is hasznos volt, hiszen a kereszténységet elválasztotta ez által a zsidóságtól, valamint a kereszténység alapvető egalitáriusabb és birodalom-ellenes nézeteiből fakadó haragot áttolta egy bűnbakra.
   
   
2. A következő vérvád Pészach ünnepéhez kötődik. Pészachnál az egyiptomi fogságra emlékezik a zsidóság, és az áldozati bárány vérével kenték fel az ajtót akképpen, amiképp cselekedtek a tíz csapás során. Csakhogy a zsidóságnak volt egy nagy balszerencséje - keresztény városok szélén éltek, és a gyerekeknek szokásuk volt eltűnni  és meghalni a középkorban. Ha Pészach környékén eltűnt egy gyerek, pláne ha ez a gyerek egy kislány volt, akkor vérvádat kiáltottak, és megvádolták a zsidóságot azzal, hogy a gyereket feláldozták, és a szűz lányok vérébe mártogatták a maceszt, meg azzal csináltak mindenféle maleficiumot, mert romlottak, lásd 1-es pont.
   
   
3. A pestisjárványok, a kolera és az alkímia is hozzátett egy adagot ehhez. A zsidóság nem volt az alkímia ellensége, sőt, sok zsidó volt alkimista is, így sokuk vándorló orvosként praktizált. A járványoknak köszönhetően viszont elterjedt a kútmérgező zsidó vérvád, miszerint gonosz alkímiával megmérgezik a kutakat és ez teszi beteggé az embereket, valamint alkímiai úton akarják meghosszabbítani az életüket. Természetesen ennek is része volt az, hogy a körülmetélésből hátramaradt fitymákat, szüzek vérét és démoni maleficiumot használnak a cél elérésére. És hogy miért? Lásd 1. pont.
   
   
4. Az uzsora, tágabb értelemben maga a hitelezés szembe ment az egyházzal, és csak később, a reformáció után lett szabad keresztényeknek, és akkor is csak a protestánsok fogadták el, mint szürkezónás foglalkozást. Viszont az uzsorázás nagyon jó eszköz arra, hogy függésben tartsd potenciális ellenlábasaidat, valamint bevételhez juss az adókon kívül. A zsidóságnál az uzsora/hitel kérdése másképp működött. Kamatot felszámolni egymásnak tilos volt, ám szabad volt a nemzsidók számára - ésszerű kereteken belül. Ezért kiskapuként a katolikus nemesség udvari zsidókat fogadott fel azért, hogy intézze az uzsoraügyleteket. Amikor ezek az uzsoraügyek kicsúsztak a kontroll alól - mert az uzsora mindig kicsúszik a kontroll alól és bedől - akkor az ostor a zsidóságon csattant, nem a megbízóikon, mert a zsidók gonoszak, lásd 1-es pont.
   
   
5. A felvilágosodás és az iparosodás nyomában egyre inkább terjedtek el új eszmék, mint a kapitalizmus a gazdasági élet rendezésére és a nacionalizmus a nemzethez való tartozás kiterjesztésére mindazokra, akik nem nemesi származásúak. Ahogy ezek az ideák fejlődtek, úgy fejlődött vele párhuzamosan a kapitalizmus kritikájaként a különféle egalitárius, későbbiekben a marxista mozgalmak; a nacionalizmussal szemben a humanizmus és az internacionalitás. A zsidóság egy része rengeteg kulturális munkát fektetett mind a kapitalizmus, mind a nacionalizmus kritikájába, ami egy újabb motívummal gazdagította az eddig is meredek listát: a zsidóság a nemzet ellensége, és el akarnak minden nemzetet törölni azért, hogy csak ők maradhassanak igazi nemzet, mindenki más pedig az eszperantóul beszélő szolgáik legyenek.

Ennek az öt toposznak a különböző arányú keveréke vezetett a mai kor legmeghatározóbb antiszemita megnyilvánulásaihoz. Az első zsidó pogromok a cári Oroszországhoz köthetőek, amikor is (többször a cári titkosrendőrség felbujrására) lincselő tömegek alakultak ki, hogy megszabaduljanak az "idegen érdekeket szolgáló kémektől". A felbujtás eszköze egy koholmányirat volt, a "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei", amiben vegyesen, a kornak megfelelő szájízzel és modernitással új formát öltött minden vérvád. Később ezt az iratot lefordították minden más nyelvre, például angolra, és Henry Ford egyik kedvenc írásává vált, amit terjeszteni is kezdett a munkásai között, hogy ráverje a zsidókra azt, hogy miért nem akart becsületes fizetést és munkakörülményeket adni. Ugyanakkor németre is lefordították, és 1933-ban kivonatait - egy hamisított Babiloni Talmud kivonat mellett - iskolai tananyaggá tették. A végeredményt szerintem nem kell jegyeznem.

A második világháború után annyi változott meg, hogy már nem zsidók voltak explicite a vérvád tárgya, hanem mindenféle eufemizmusokat használtak. A Szovjetúnióban ez a kozmopolita imperialista volt, a kapitalista világban pedig mindenféle épp a kor divatjának megfelelő volt a kódnév: kommunisták, szabadkőművesek, illuminátusok, sátánista boszorkányok, Új Világrend, valamilyen lobbi, bankárok. És egy idő után minden zsidóvá változik, aki szembe megy az összeesküvés-elméletet terjesztőkkel.

És ezzel elérkeztünk a mai vérvádhoz. A zsidóból globalista lett, a zsidóságból civil szervezetek (NGO-k). A kútmérgezés a chemtrail, a HAARP/5G, a vakcinák és az élelmiszeripari adalékok lettek, a kútmérgező alkimista műhelyeket pedig átnevezék gyógyszerlobbira, orvoslobbira és élelmiszerlobbira. A maleficium lett a tudomány, főleg a pszichológia (ami amúgy is zsidó találmány, hiszen Freud zsidó volt) és a biológia (evolúció plusz kútmérgezés). Az eszperantó helyét átvette a genderlobbi és az emberi jogoknak álcázott "öngyilkos empátia", a menekültek nemzetközi jogai pedig a Nagy Népességcsere megtestesülése lett. A gyermekek vérébe mártott macesz Adrenokrómmá változott, ahogy a levágott fitymák is sátáni plasztikai kezeléssé. És mindezt az fűti, hogy ezek a globalisták sátániak, mivel üldözik az igaz keresztényeket, azaz a puritán protestáns mozgalmakat, a mormonokat és a mindenféle radikálisabb katolikusokat és ortodoxokat.

Törilecke vége.

Remélem ez ismerős kedves Semjén Zsoltnak is, ugyanis a sorosbérencezős genderlobbis agybajt hallgatom már több, mint 10 éve, és az pedig különös mértékben felbosszant, hogy a Neokohn, valamint a hazai zsidóság nem hogy felszólítaná a kormányt, hogy "ugyan kérem, hagyjuk már a múlt században a vérvádat". Nem, nekik azokat kell vegzálni, akiknek bajuk van azzal, hogy a bombabiztos alagutakat bombázzák, amik mindig véletlenül kórházak, mecsetek, keresztény templomok, iskolák és lakóházak, mindeközben ott van náluk a Pegazus és képesek voltak Motorola csipogókkal új tomport robbantani tényleges wahábita genyókra és ártatlanokra is. Nekik Benjamin "Bibi" Netanyehun és az IDF-en keresztül harcos messiást kell LARP-olni és bele kell merülni a kozmopolitává változtatott vérvádba, mert a holokauszt-túlélő liberálisabb, nem cionista zsidóság lett a gyengeség és a kárhozat, így vígan tapsolnak a nettó náci baromságoknak, sőt, adaptálják azokat. Ráadásul, szerintem azért nem is reagálnak a virtigli antiszemita baromságokra semmit, mert ezzel teljes mértékig tudják legitimálni a kis apardheit projektet, ami véletlenül sem úgy néz ki, mintha a világ azért támogatná, mert akkor "megszabadulhatnánk a zsidóktól", létrehozva egy mega-gettót, amire aztán atomot dobva "isteni tisztítótűzként" végre lehet hajtani a Soá-t. Hátha akkor végre megszólalnak a harsonák és leszáll az ítélőszék. Vagy Ashtar Kapitány a galaktikus flottájával.

De mostanában legalább elindították a groyperek (manoszféra, incelek, MGTOW, igazából elválaszthatatlan az egész) azt, hogy ne használjunk eufemizmusokat, csak mondjátok ki, hogy zsidó. Az internetes agyrohadás egyik legfontosabb influenszerét, Myron Gaines-t idézve:

"Ne hívjátok már "őket" globalistának, elitistának, frankistának, szabbateánusoknak, kommunistának, mélyállamnak, cionistának, oligarchának, Rotschild bankároknak

CSAK MONDD AZT, HOGY ZSIDÓK..."

Semjén Zsolt tett, amit tett, amíg nincs bizonyíték, addig én nem megyek bele ellenzéki konteózásba. Viszont azért kijárna egy hatalmas bocsánat és - ha már vármegye és ispán is van - táposzsákban való szégyenmenet a főúton, hogy a vérvádat bele merte keverni az egészbe, miközben nem is azzal lett megvádolva, hogy kannibál.
Ugyanakkor szeretném felhívni a hazai zsidóság figyelmét arra, hogy nem azokat kell mondjuk a pokolra kívánni, akiknek nem tetszik a kosher fidesz háborús bűn válogatása - és sokuknak a halal-fidesz is pontosan ugyanolyan rossz, imperialista ellenállásba csomagolás ide vagy oda. A Negyedik Birodalom épp feltörekvőben van, és a történelem jól igazolja, hogy még mindig van lejjebb.

Köszönöm, ha elolvastad, ez az első rész a három részből. A következő két bejegyzésem a vérvád ragadósságáról fog szólni - azaz hogy keveredtek a zsidók mellé a nők és a nem heterók, valamint a befejező részben a spirituális mozgatórugójának alapjait fogom leírni.

Erőt és bölcsességet a világ népeinek.

A mai nap került megrendezésre az LMP és a civilek által közösen tartott tüntetés a Kossuth téren a fakitermelés szabályainak fellazítása miatt. Ez talán a párt és a civil szféra egyik legnagyobb mozgósító akciója a tatai Hell szálloda mellett az elmúlt évekből. A legjobb, aminek én is örültem volna, az az, hogy a pártom és a civilek végre összezárnak az ügy mögött és tandem módon, egymást erősítve viszik a témát - akár győzelemre. Ám az, amit szeretnék és a valóság sajnos nem fedi egymást. A Fridays For Future és az Extinction Rebellion küldött felszólalót, viszont a Greenpeace, a Levegőt Munkacsoport és a WWF elzárkózótt az eseménytől és gyakorlatilag szervezett egy pártpolitikamentes tüntetést. Ez az attitűd számomra nem meglepő, ugyanis ez jellemző az egész világon, ahol némi demokratikus berendezkedés található, viszont problémás. Ebben a bejegyzésben kifejtem, hogy jöhetett létre ez a fajta civil pluralitás, és mik a valódi következményei.

Hogy alakult ki a civil pluralitás?

A mozgalmiság és a pártpolitika tandem működött a világon az egész modern érában. A civil mozgalmak és a pártok folyamatosan egyeztettek egymással, sőt, sok esetben tagjai voltak vice-versa egymásnak. Hazánkban a munkásmozgalom és a Szociáldemokrata Párt volt erre a példa: a szakszervezetek és a munkásmozgalom a mindennapokban képviselte mindazt, amit az SZDP képviselt a törvényhozásban. Együtt szervezték a sztájkokat, ezzel adva egy erős hangot az olyan törvényeknek, amik a munkások jólétét és jobb munkakörülményeit hivatottak megvédeni - mint például a 8 órás munkanap bevezetése, vagy az oktatás elérhetőbbé tétele.

Mindez megváltozott, ahogy a posztmodernitás előre tört a kultúrában. Az intézményekbe vetett bizalmat felváltotta a szkepticizmus, és ez vezetett a mozgalmi tér átalakulásához. A pártpolitika, mint az intézményesség képviselője egy nem kívánatos jelenlétté vált a civil szférában. Erre nyilvánvalóan a nagypolitika adott elég okot, főleg az USA-ban. Ám ennek a kulturális forradalomnak a szkeptikus ér ironikus hozzáállása nem lett volna probléma önmagában, sőt, az ökopolitika/zöldpolitika is ebből a mozgalomból született meg. Viszont a társadalmat sosem csak egy filozófiai vagy kulturális jelenség alakítja, így a posztmodernitás is csak egy eleme annak, hogy hogyan alakult ki az a helyzet, amiben most állunk.

Üdvözöljük régi jó barátunkat, a neoliberalizmust. A neoliberalizmus egy gazdasági filozófia eredetileg, aminek a lényege az, hogy a folyamatos növekedés és a piaci szabadságban történő verseny totalitása mellett tud prosperálni igazán a társadalom. Ez a politikához úgy kapcsolódik, miszerint az államnak ki kell vonulnia a piacról, mint szereplő, és a közösségi érdek helyett a verseny szabadságának kell alárendelni mindent. Ez az eszme, azaz az állam kivonulása a kapitalizmus egyik legfontosabb intézményéből, ez az eszme gyorsan adaptálódott a társadalom minden területére, így a civil szférára is. Ez a fajta szeparáció hozta létre azt a gondolkodás, hogy a civil szféra és a független sajtó a valódi ellensúlya az államnak. Viszont ennek az lett a következménye, hogy elvesztették a mindennapos kapcsolatot a pártpolitikával, és ennek köszönhetően a befolyásukat is. Emellett valójában egy párhuzamos társadalmat kezdek kialakítani, amiben a civil szervezetek átalakultak véleménnyilvánító, és véleményeket felhangosító szervezetekké - ezzel beleesve a legnagyobb csapdába, amit a neoliberális és posztmodern politikai kultúra ki tudott forrni magából: a politikai cselekvést egyenlővé tették a véleménykifelyezéssel. Legyen szó petíciókról, flashmobokról, tömegtüntetésekről vagy mailbombingról - a politikai aktivitás egy spektákulummá redukálódott és elvesztette mindazt a közösségszervezési és törvényalkotási potenciálját, ami volt. Ám nem csak a spektákulummá való redukció az, ami miatt megbénult a cselekvési potenciálja a status quo-t megbolygatni kívánt mozgalmaknak, hanem az is, hogy a megoldást immár nem a közösségben és a társadalomban keresik, hanem az individuumokban és a piaci folyamatok megváltoztatásában. Erre a legjobb példa a Pride, amin minden olyan cég felvonultatja magát, akik kemény lobbipénzeket fizetnek Florida homofób republikánusainak azért, hogy az adókedvezményük megmaradjon.

Ezzel el is jutottunk a mai naphoz. Az emberek megpróbálják elválasztva értelmezni a piacot, a kultúrát és a törvényhozást, elválasztani a munkahelyet, az otthont és a parlamentet. Ezzel elvált egymástól a politikus, a civil és a lakosság, egyfajta párhuzamos valóságba zárva magát. Ez a meglátás alapból hibás - ugyan külön-külön is értelmezni lehet ezeket a konstruktumokat, ám ezeket egymástól független entitásoknak tekinteni nem csak, hogy hibás, hanem egyenesen veszélyes dolog - ugyanis megfosztjuk magunkat a cselekvési potenciáltól.

Ez a paint-tel összedobott fenyegető auráju Venn-diagramm szerintem jól bemutatja, mire gondolok. Nincs olyan, hogy pluralitás. Nem lehet elválasztani egymástól ezeket az aspektusait a társadalomnak. A pluralitásban való hit a status quo egyik legfontosabb eszköze. Hazánkban egyetlen entitás nem hisz a pluralitásban: a Fidesz. Láthatjuk az eredményét 12 éve.

Itt az ideje levonni a tanulságokat és új alapokra helyezni a szerveződést. Itt az ideje annak, hogy feltámasszuk a mozgalmiságot. Hogy működni fog-e? Nem tudhatom - de ahogy a dolgok állnak, azok semmiképp sem működőképesek vagy fenntarthatóak.

Gulyás Gergely kijelentése, miszerint a kormány igazságtalannak tartja az adó mértékének különbözetét, és ezért változtatott a KATA-n sikeresen irritált. Ez egy hosszú bejegyzés lesz, és érzelmesebb is, mint amit megszokhatott tőlem az, aki ismer személyesen. De talán így őszintébb és érthető lesz, hogy miért hánytam le majdnem a telefonom, amikor ezt olvastam. Íme hát, hogy is állok az egész KATA dologhoz.

1. Mi is az a KATA?

A KATA egy kisadózó vállalkozói adóforma még kimiskárolt formájában is. Az ember befizet havonta 50 ezer forintnyi adót (25 ezer forintot másodállásban vagy diákként) és le van tudva egy bizonyos keretösszegig a piaci tevékenysége után fizetendő adó mennyisége. Ez arra volt hivatott, hogy akik eddig zsebből zsebbe végezték a tevékenységüket, azokat is rávegyék valami adózásra, valamint akik másodállásban végeznek valami egyéb üzleti tevékenységet, azoknak egy profitábilisabb formát adjon. A kevés adó is jobb a semminél. Nyilván erre rárepült a bújtatott foglalkoztatás (gig economy) is, hiszen így főállásban is profitábilisabbá - így vonzóbbá - tudták tenni az ajánlatukat az embereknek. Ezért is van minden taxis, futár, biztosítós KATA-ban gyakorlatilag.

2. Mi a KATA előnye és hátránya?

Az előnye az, hogy tényleg aránytalanul kevés adót kell fizetni mindenki máshoz képest, kivéve a nemzetstratégiai partner multikat és nagyokat, de ők munkahelyet teremtenek meg idehozzák a tőkét - vagyis ez a marketingszöveg róluk. Erre volt egy olyan biztosíték, hogy vizonyos éves bevétel fölött a különbözet már komoly adóval volt terhelve. A hátránya viszont az a vállalkozói lét egyéb hátrányaihoz képest (minthogy nincs fizetett szabadnap, nincs táppénz, stb.), hogy ez még a nyugdíjalapba se számít bele. Ergo ahhoz, hogy 250 ezer forint nyugdíjad legyen 15 évig a jelenlegi minimálnyugdíj mellett, ahhoz kábé havi 70 ezer forintot bele kellene tenni egy ÖNYP-be. Ez azért elég nagy hátrány.

3. Miért válaszották mégis ezt az emberek?

Ha mégsem olyan jó minden ezzel az adózással, akkor miért választották olyan sokan - ez egy jogos kérdés, amit senki se tesz fel. A válasz egyszerű: a rövidtávon nagyon megéri. Ha akarkart valaki egy lakást például, akkor amit az adó elvinne, azt berette egy lakástakarékba (nyugodjék békében), és így könnyebb volt pénzt felhalmozni. Nyilván a mostani lakásárak mellett ez sokaknak még így sem lehetséges - viszont ez vezet a következő kérdésre...

4. Hogy jutottunk el idáig?

A válasz a hagyományos munkahelyekben keresendő. Mivel hazánk kormánya azzal teremtett munkahelyet, hogy a munkabéreket átlagosan alacsonyan tartotta főleg a termelésben (lásd: szalagmunka) és a szupportív munkákban (mint a takarítás például), és ezt megkoronázta mindenféle adókedvezménnyel, ezzel gyakorlatilag egy nagyon jó üzletet kötött az emberek bőrére az EU gazdasági aktoraival. Ők kapnak olcsóságot és relatíve képzettséget, valamint egy gyenge, szolidaritást hírből ismerő társadalmat három műszakba, kötelező túlórával. A kormány pedig megkapja azt az aduászt, ami a rendazerváltás utáni világ és a 2008-as világválság hatására kialakult a "néplélekben": mi munkahelyeket teremtünk. A munkát nem kell romantizálni. Mindig is nehéz volt, mindig is az marad. Viszont a "befektetők" kedvezményei a lakosság pénztárcájának a terhére valósult meg. A bújtatott foglalkoztatás ebből ígért - és adott sokaknak felszabadulást. Nincs 3 műszak, kvázi nincs főnököd, ráadásul eddig is bement az ember gethesen dolgozni, mert ha sokat voltál táppénzen, akkor egyből azt feltételezték a legtöbb helyen, hogy munkaundorod van, és nem egészségügyi problémád. A magad ura vagy, még ha kockázatos is és önkizsákmányoló. És itt jön a következő:

5. Jó, jó, a bújtatott foglalkoztatottak még egy dolog, de mi van azokkal, akik milliókat kaszáltak és úgy nem fizettek semmit?

Na ők a mumus. Egyrészt szolid földi 30 év alatt észrevettem, hogy akinek van lehetősége adót csalni vagy elkerülni és élni is akar a kiskapukkal, az megteszi így vagy úgy. Más dolog, hogy a felfogható jövedelmű embereket ezért csesztetik, a multikat és a lölőket meg kábé megtapsolják. A korrupció és az üzlet közötti legnagyobb különbség a papírmunkában, a mértékben és a haverokban van. Bár az is igaz, hogy a nagyvállalatok TAO-jának pár százalékos emelése nem csak a KATA-soknak adna lehetőséget kedvezőbb adózásra, ami beleszámítana a nyugdíjalapba (lásd: nem sokkal drágább adózás), hanem az egyszerű alkalmazottaknak is. De ha már az adóval való sumákolásnál tartunk...

6. Miért néphagyomány az adóelkerülés?

Ha nagyvállalkozó/multi vagy, akkor az utolsó cent is előny a globális Monopoli-játékban, és a tőzsdei megabingo-ban. Ha kicsi vagy, akkor ugye ez másképp néz ki. Kicsi vállalkozás és a magánvállalkozások emberibb módon közelítik meg az adót. És édesmindegy, kit nézünk, minden kátyú, minden kórházi felülfertőzés, minden kimaradt DKV járat és minden darab vakolat, ami lepottyant az óvodáról elveszi a kedvét az embernek az adózástól. Inkább tesz az ember napelemet a háza tetejére a sumákolt adóból, annak legalább van haszna is.
Tehát az embereknek a bérének az értéke is rossz, és az adókból meg valamilyen úton-módon egy katasztrófát kap disznóáztatós utakkal, kiégett és alulfizetett orvosokkal, ápolókkal, dajkákkal, pedagógusokkal és technikai személyzettel, de ez csak a hab a tortán. Nem fogom kifejteni, nem könyvet írok, hanem blogot. 

7. Hát de az beépülne az árakba!

Ez is bele volt kalkulálva eddig is, ahogy minden más is bele volt. A különbség annyi, hogy a TAO terhek növelésével és a lakossági adóterhek csökkentésével - és ezek eretnekmódon való sávozásával - egy igazságosabb adórendszert lehetne kiépíteni. Nyilván erre nincs sok lehetőség jelenleg.

Összegezve: A KATA adózás nem volt egy leányálom. Hosszútávon nem a legjobb konstrukció és tényleg voltak visszaélések vele, mint oly sok mindennel ebben a világban. Ám sokaknak képes volt egy jobb alternatívát adni, mint az, ami várt a gyárban rájuk - még úgy is, hogy a hosszútávú hátrányok egyértelműek voltak. Az meg, hogy most ki mennyire van kizsákmányolva, azon versenyezni totál fölösleges, mikor így is, úgy is le fogják nyúzni az emberekről az utolsó bőrt is a Fidesz-KDNP, avagy a GOP-Hungary képviselői, ugyanis a nemzetstratégiai partner nem a nemzetet alkotó jónép, aki itt él, hanem a nagyvállalatok és a végstádiumú kapitalizmus rablóbárói. Szóval ha annyi adót fogok fizetni valaha egy hónapban, mint egy tucatnyi KATA vállalkozó, akkor is ki fogok állni mellettük, simlisek ide vagy oda. Ideje lenne eljutni oda, hogy ne dögöljön meg senki tehene se.

+1 A taxisok miért maradtak ki?

A válasz egyszerű: senkinek se hiányzik erre egy taxisblokád. Az majd akkor, ha csendben valami energiavészhelyzetre hivatkoztatott kedvezményes tankolási limitet vezetnek be.

A gemist-en megjelent Bukovics Martin interjúja Pintér Gergő matematikussal, Cseh András művésszel és Molnár J. Botond építészmérnökkel, akik elkezdték szerkeszteni a nemtudjuk.hu című oldalt. Ez az oldal egy szkeptikusabb álláspontot képvisel a járvánnyal, és főleg annak kezelésével kapcsolatban. Reménykedtem benne, hogy végre olvashatok egy jó kritikát, és nem csak ugyanazokat a köröket futjuk le újra meg újra. Sajnos ez a reményem elvetélt az első bekezdéssel, pedig lehetséges megfogalmazni teljesen logikus kritikákat is a témával kapcsolatban. Ebben a cikkben megpróbálok rávilágítani azokra a főbb rendszerszintű paradigmákra, amik mentén szerintem sokkal kifinomultabb módon lehetne értékelni a járványt.

Miért nem tudunk megelőzni megelőzhető katasztrófákat?

Először is nyilvánvalóan az a kérdés, hogy megelőzhetőek-e a pandémiák. Ez talán a legegyszerűbb kérdés annak ellenére, hogy a világ méreteiből kifolyólag ez tűnik a legnehezebbnek, és már ezen megmutatkozik minden, ami később a többé-kevésbé józanabb kritikákhoz vezet. Ugyanis a pandémiák megelőzhetőek lennének technikailag, ám a világ dinamikáját vezérlő kereteket kellene megváltoztatni hozzá.
Az első kritikus hibát ugyanis akkor követték el, amikor hagyták leépülni a környezetmonitorozás intézményét, aminek hála a kitörni készülő pandémiára csak annyi utalt, hogy 2019. augusztus 20.-án Kína kormánya megvonta a tobzoska társadalombiztosítási támogatását egy sor egyéb állattal együtt. Ez arra utal, hogy a környezetmonitorozás során sikerült már hamarabb is izolálni a SARS-CoV-2 vírust, viszont mégsem jelentették – vagy ha jelentették is a WHO-nak, az információt szándékosan visszatartották. De miért, vagy inkább kinek lenne jó visszatartani az ilyen információkat – kérdezhetnénk jogosan. A választ viszont inkább abban találjuk meg, hogy mi az, amit védeni próbáltak, mi lehet az, ami úgymond a jó. Ha idejében reagáltak volna erre, akkor ez okozott volna fennakadásokat a termelési láncban és bizonytalanságot szült volna. Ez rövid távon némileg visszafogta volna a gazdaság növekedését, ellenben hosszú távon elkerülhető lett volna a pandémia. És Kína – valamint a világ majd minden országa, hiszen mindenki üzletel Kínával – a rövidtávú gazdasági növekedést választotta a hosszútávú stabilitás helyett. Ez a fajta priorizálás pedig nem csak a járványkezelésben nyilvánul meg, hanem gyakorlatilag mindenben, legyen szó a dízelautók károsanyag-kibocsájtásának megmásításáról, vagy éppenséggel arról, hogy mi is okoz elhízást. Ahogy Gelencsér András is mondta a 24.hu-n megjelent interjújában:

"Ekkora rendszert nem lehet gyorsan átalakítani. Ráadásul nagyon kihegyeztük az erőforrásokat. Mindenhol a „just-in-time” szemlélet uralkodott el, a cégek minden tevékenységet a logisztika mitikus tévedhetetlenségére alapoztak. Annyira optimalizálták a költséget a profit érdekében, hogy minden biztonsági tartalékot elhagytak. Abban bíztak, hogy a rendszer hiba nélkül, az örökkévalóságig fog működni. Először a Covid kapcsolta be az ébresztőt, amikor a logisztika egyszer csak elakadt, mert a kínaiak zártak, a konténerek nem jöttek, meg keresztbe állt a teherhajó a Suezi-csatornán."

A gyakorlatban tehát megelőzhetőek lennének a pandémiák is, mint nagyon sok dolog az életben, viszont az a rövidtávú haszonnövelési kényszer, ami a gazdaság vezérelvének tekinthető, pontosan az gátolja meg a megfelelő reagálást – és ebből is fakadnak a bizalmi problémák akkor, ha már beütött a baj. Ugyanis ez alapján teljesen jogos érdekellentét körvonalazódik az emberek és a rendszer, azaz a végstádiumú kapitalizmus (late-stage capitalism) között. Az ember szemszögéből a gazdasági és politikai rendszerek ugyanis arra valók, hogy fenntartsuk vele magunkat – míg a rendszer szemszögéből az emberek valók arra, hogy a rendszer fenntartsa magát, valamint melyik nézőpontot tekintjük a jónak, a helyesnek. A kritikus álláspont mögött minden egyes esetben felbukkan az a tematika ugyanis, hogy az ember lenne végül is a fontos – aztán elromlik az egész félúton és konteós síkosítással bekenve magát a rendszerkritika végül felhelyezi magát valamilyen életmódcég értékesítési csatornájába. Márpedig ez lenne a második, roppantul kritikus eleme annak, hogy miért volt ennyire hektikus az egész járványkezelés – a konzumerizmus kritikája.

Talizmánok fogyasztása

Maszk vagy nem-maszk? Oltás vagy nem oltás? Kézmosás vagy öntisztulás? Ezek a kérdések egy fals dilemmára utalnának, ha csak és kizárólag az amorális protokollokról lenne szó – azaz a biosafety előírásokról, amiket steril közegeknél is be kéne tartani, valamint az általános higiéniáról és élettanról. Viszont a fogyasztói társadalom kultúrája, azaz a konzumerizmus sikeresen elérte azt, hogy mára gyakorlatilag nem létezik olyan cselekedet, amihez ne akarnánk valamilyen morális értéket társítani. Először is, az életünk szinte minden szegmense illeszkedik valahogy a gazdasági folyamatokba, legyen szó a munkáról, a párkapcsolatunkról vagy épp a semmittevésről. Ezzel a felfogással önmagában nem is lenne semmi gond, ha nem létezne a kényszeres növekedés dilemmája. Így viszont az életünk minden része gyakorlatilag valamilyen új piaci lehetőséggé, ez által áruvá változik, azaz kommodifikálódik – és ez alól az igazságérzetünk sem kivétel. Az embert mindig is elkísérte a  hivalkodó fogyasztás jelensége, ami a praktikusnál magasabb minőségű, mennyiségű és/vagy árú termékek fogyasztását és használatát jelenti. Vegyük például a karórákat: az aranyozott Rolex is ugyanazt csinálja, mint bármelyik más jó minőségű karóra, csak a nemesfémeknek és a marketingnek hála úgymond magasabb hozzáadott értéke van. Ám ennek a hozzáadott értéknek a nagy része valójában egyfajta mondvacsinált érték, ugyanis nem a karórát fizeti meg az ember ez által, hanem azt az érzést, hogy Rolexet hordhat, azaz a luxus életérzés egy apró szeletét. Ezt a jelenséget hívjuk antropológiai értelemben vett fetisizációnak – ami azt a folyamatot takarja, amikor az adott dologhoz a praktikusan, anyagi funkciójából következő értéken túl extra értéket csatol az emberi elme, azaz a dolgok szociális életét. Eredetileg az általunk használt eszközökkel jeleztük a státuszunkat és a szerepünket a közösségben, és ez teszi lehetővé azt, hogy a vásárlási és tárgyhasználati – azaz a fogyasztói tevékenységünk lévén megéljük bizonyos részeit a lényünknek. A státuszcikkekhez pedig egyre nehezebb hozzáférni, ugyanis az egyenlőtlenségek mind hazánkban, mind világszerte nőnek – azaz, ha erre építene a piac, akkor bizonyos elemei stagnálnának. Ám van valami, ami akkor is változhat a társadalmi mobilitás nélkül – ezek a trendek és a morális igazságok, vagyis az ideológiák, ahogy Slavoj Žižek mondaná. Ezt erősíti meg az a közhely is, miszerint a vásárlásunkkal szavazunk – azaz a vásárlás aktusa nem csak egy egyszerű tranzakció, hanem morális véleményformálás is. Ez az, amivel képesek vagyunk kierőszakolni a növekedést – az egyéni igazságérzet szociális tőkévé formálásával. Ennek köszönhetően a teljes életünk egyfajta morális fogyasztási rituálévá változott, amiben minden cselekedetnek van transzcendens értéke. A maszkviselés elutasítása a szókimondáshoz társult, míg a viselése a másokkal való törődéshez vagy az önmagunkra való odafigyeléshez. A morális igazságok harca közben viszont elveszett az a banális tény, hogy az egészségügyi maszkok arra valók, hogy ne taknyozzuk le a környezetünket, és tényleg nehéz kényelmeset találni belőle. Az oltások az egyik oldalnak a felelősség és a megoldás volt, a másik oldalnak a konzumidiotizmus rendszerkonformizmusa – ezért valami alternatív fogyasztással, mint táplálék-kiegészítőkkel, homeopátiával vagy egyéb, nem-konform dologgal jelezték azt, hogy átlátnak a rendszeren. Azt, hogy az egészségnek nem kéne pénzügyi spekulációk tárgyának lenni, azt viszont egyik féltől se hallottam. A termékeink és használatuk mára újra mágikus cselekedetté vált, a tömegcikkek pedig talizmánokká.

Innen is láthatjuk, hogy a természettudósok miért húzódtak háttérbe. Ez nem a természettudomány területe – a bizalmi kérdéseket nem lehet bekötni valami analizátorba és megmérni. Viszont biológiai tudás nélkül nem lehet eligazodni a témában. A gemist-ben megjelent cikkben például a tüskefehérjéhez kötik hibásan a vírus érfalkárosító hatását, ebből kiindulva felépítve egy hosszútávú biztonsági érvet. Az ilyen hibákat könnyű lenne pedig korrigálni, ha nem biztonságszínházat jelentő kék plakátokkal spamelték volna tele az országot, hanem ismeretterjesztő anyagokkal például arról, hogyan alakulnak ki a tünetek, mit jelent a lizáló vírus - olyan vírusok, amik gyakorlatilag kipukkantják a gazdasejtet – vagy egyáltalán mi is az a vírus. Viszont ahhoz, hogy ez hatékonyan menjen, ahhoz fel kéne oldani valahogyan a bizalmi deficitet, amit a végstádiumú fogyasztói kapitalizmus okoz. Ennek a feltárása viszont nem természettudományos, hanem politikai feladat. Ám Gelencsér András cikke adott nekem mégis egy kis reményt, hogy mégsem vagyok egyedüli "őrült tudós" a világon, aki végig meri gondolni pragmatikusan azt, hogy mi okozhatja a zavarokat - társasággal még a katasztrófák is másabbak.

Ez a blog arról szól, ami felbosszant. A vulgárateisták pedig minden nap képesek megnyúzni az idegrendszeremet legalább annyira, mint a bigott, vallási fundamentalisták és az egomán, new age felébredettek. Mivel az utóbbi kettő sokkal bonyolultabb, ezért rájuk majd később fordítok figyelmet és írom le, miért váltanak ki belőlem kompulzív fröccsöket, ha összefutok velük véletlenül egy szórakozóhelyen. De kezdjük is az elején!

Mi is az ateizmus?

Az ateizmus annyit jelent, hogy isten nélküliség (ógörög szóból: "a" - fosztóképző, "theos" - "isten" --> "atheos" - "isten nélkül"). Ergo aki ateista, az nem hisz semmiféle tudatos, morális entitásban, aki a világ fölött állna, valamint magát a világot sem tekinti egyfajta tudattal rendelkező entitásnak. Ergo az ateistának nincs az életében isten.
Az ateizmus csírája már az ókori görögöknél is megjelent, bár a filozófusok egy része inkább volt nevezhető deistának (isten vagy istenek léteznek, csak nem foglalkoznak velünk), sokszor taktikai okokból, ugyanis a társadalom java a hatalmon lévőkkel együtt teista állásponton volt.
Az ateizmus, mint kiforrott vallásfilozófia 2000 év múlva jelent meg, a felvilágosodás korában, karöltve a deizmussal [1], szekularizmussal [2], a tudományos metódussal [3], pozitivizmussal [4], a materializmussal [5], az empiricizmussal [6] és a liberalizmussal [7] (a végén összefoglalom röviden ezeket, mit jelentenek). Az ateizmus születésekor Franciaországban egy hatalmi átrendeződés zajlott: az abszolutista királyság és az őt támogató egyházzal szemben a világi, polgári tőkések erősödtek meg. Innen is láthatjuk, hogy az ateizmus nem csak egy elmélkedés volt abban az időben Isten nemlétéről - az ateizmus az akkor uralkodótársadalmi renddel szemben való lázadás is volt.
Mára a világ megváltozott. Az államok egy jelentős része szekuláris, a vallás és a hit szabadsága a legtöbb országban nagyjából megvalósult (ha belegondolunk, még Oroszországban is relatíve szabadon gyakorolhatják a csecsenek az iszlámot, csak ennek az az ára, hogy ágyútölteléknek használják őket a "békemisszióikban"). Akkor mégis, mit csinált Richard Dawkins, és a hazai ateisták egy hangos része? Ahhoz, hogy ezt megértsük, kicsit mélyebbre kellásni magunkat a vallásosságba - és talán a megértés feloldja legalább a nyomasztó értetlenséget is.

Lehetséges-e istenmentes vallást alkotni?

Rövid válaszom az, hogy igen, lehetséges. Sőt, tágabb értelemben véve az ateizmusnak nem szigorú feltétele a materializmus. Hogy egy popkulturális példát hozzak: Jedik. A Jediknek van egy vallási koncepciójuk: az Erő. Az Erő mindent áthat, mint egyfajta világlélek, ám ez a világlélek önmagában nem hoz döntéseket, hanem reagál az univerzumban élő tudatos lényekre. Ennek köszönhetően van vagy nincs egyensúlyban. Ergo az Erő nem egy istenség, hanem egyfajta misztikus, anyagtalan anyag, ami mindenre hatással van, viszont minden hatással van rá. Teista lenne egy Jedi? Semmiképp. A Jediknek nincs istene. Vallásosak a Jedik? Teljes mértékben! Vannak jellemző rítusaik, szabályaik, etikai kódexük, világ-narratívájuk, a lovagok pedig amolyan mágus-papjai a Jedi vallásnak. Hasonlóképp vallás a Sith is. Ez által értelmezhetjük a Csillagok háborúját egyfajta ateista vallási háborúként, megfűszerezve némi űrmágiával és high-tech fegyverekkel. Ha visszakanyarodunk a való világunkba, akkor ilyen ateista vallási szervezettel találkozhatunk az Anton LaVey-féle Sátán Egyháza képében - bár a sátánizmus cringe dolgai, mint például a szociáldarwinizmus, az megér egy másik misét.
Tehát a materializmus, empiricizmus és az ateizmus nem feltétlenül jár kéz a kézben, bár történelmi okokból kifolyólag szokás egy kalap alá venni őket. Valamint valljuk be, eléggé passzolnak egymáshoz.

Istenmentes vallás-e az ateizmus?

Alapból nem, de nyilván, ez ennél bonyolultabb. Az ateizmus egy vallási filozófia, ergo nem lehet értelmezni a vallásoktól különálló entitásként. Mint vallási filozófia, alapból nem vallás, hanem egyfajta elgondolás a vallásosságról. Az ateizmus megnyilvánulását igazából én egy skálán látom, mint a vallásosságot - egyik végén az úgymond "puha" ateizmussal, a másik végén pedig a "kemény" ateizmussal. Szerintem a legtöbb ateista ezt a puha ateizmust képviseli: még ha fölöslegesnek is tartja a hitet valami transzcendens dologban (nem létezőként gondolva rá), akkor is elfogadja a vallást, mint egyfajta morális filozófiát, amiből rengeteg kulturális és etikai dolog fakad - ergo elfogadja például a keresztény etikát vagy erkölcsöt, vitázik vele, ám megkíméli magát Isten gondolatától.
A kemény ateisták ezzel szemben fürdővízzel együtt dobják ki a gyereket - az ablakon. A Weisshaupt féle bajor illuminátusok remek példái a kemény ateizmusnak. Az elgondolásuk szerint a vallásos tanokra abszolút nincs szükség, hiszen az ember rendelkezik intellektussal, ami alapján képes eldönteni, mi a helyes - és mi nem. Innen is jön a neve az illuminátusoknak - az "illuminatio" megvilágosodást jelent, és az ő koncepciójukban ez az intellektus fényét jelenti. Ha a leggyakoribb formáját nézzük ennek, akkor az talán az a mém, miszerint "nincs szükséged bugyuta babonákra, hogy jó ember legyél" írja le a legjobban az egészet. Nem ellenzi a vallást, viszont semmilyen szín alatt nem tartja szükségesnek.
És mint minden filozófia, valamint világnézet esetén, itt is meg tudok mondani egy harmadik csoportot, akik fordítva ülték meg a lovat: a vulgárateistákat.

A vulgárateizmus bugyutaságai

Radikálisan vallásellenesség: A vallás lett számukra a megrontó, az Erő sötét oldala - Ferenc pápa meg a jelenlegi Sith nagyúr. Minden társadalmi progressziót a vallás ront el és hátráltat. Bezzeg ha mindenki ateista lenne...! Itt elfelejtenek pár dolgot. Egyrészt a vallás sokszor nagyon is rossz ideáknak volt az ellenlábasa. Descartes például az állatokat automatonnak írta le, amik nem szenvednek, hisz nincs tudatuk - a katolikus egyház reakciója pedig létrehozta az állatvédelmet. Egy jó ideig a katolicizmus volt az, ami ellenállt az eugenikának és a rasszizmusnak is, hiszen mi mind Isten teremtményei vagyunk, mind Ádám és Éva leszármazottai, és igazából a hited és a lelked tisztasága számít Istennek, nem a bőrszíned (ez később megváltozott, de erről is később fogok írni). Ráadásul ha Ferenc pápa lenne a világ politikusainak és tőkéseinek helyébel, lehet, hogy nem fordulnánk fel klímakatasztrófában. Nem is beszélve mindarról a művészeti és tudományos (!) eredményről, ami az egyházak keretein belül keletkezett. Ebből a kedvencem a mendeli genetika.

Messianisztikusság: A tudományt helyezik egyfajta messianisztikus és fetisizált pozícióba. Ami a keresztényeknek Jézus második eljövetele, az a vulgárateistának a tudományos progresszió. Gyakorlatilag a tudományos progresszióban látják mindennek a megoldását. Viszont van egy bibi: a moralitásunkat nem lehet objektíven szemlélni. Nem lehet feltalálni, nem lehet megmérni, hacsak nem kezdünk el babrálni a szociáldarwinizmussal, vagy valami kollektivista legfőbb jóval... Egyenes lenne így az út a krindzstől az elátkozottig.

Szűk látókör: A tudomány felkent kereszteslovagjai ignorálják a vallásantropológiát és a vallástörténetet - azokat a tudományágat, ami a vallást szekuláris módon, mint társadalmi jelenséget és mint viselkedést tanulmányozza. Én a helyükben nem lennék ennyire ignoráns ezzel szemben. Nem megérteni akarnak, hanem küzdenek - ezzel igazából szembeköpve az általuk szent tehénné fetisizált tudományt is. Ha van morális értéke ugyanis a tudománynak az szerintem az, hogy ne ítélkezz, hanem törekedj a megértésre. Például attól nem leszel keresztény, hogy megkeresztelnek. Ez sok kereszténynek sem teljesen tiszta. A csecsemőkori keresztelés szokása azért alakult ki, mert ezzel a rituális mosdatással válhat az ember szabaddá az eredendő bűntől, így ha meghalt volna a baba, akkor instant a Mennyekben találja magát a lelke. Ezért keresztelték meg még a halva született gyermekeket is, és ezért hívják a sajnálatosan elhalálozott gyermekeket Aprószenteknek.

Nem szekuláris: Természettudósként teljes mértékig aláírom, hogy a tudományos metódus működik, viszont a tudomány szekuláris dolog. Nem arra való, hogy teológiai vitákat folytassanak le vele. A tudomány a világ megismerésére szolgál - és édes mindegy, hogy mit hiszel arról, hogy jöt létre a világ. Gyakorlatilag ugyan azt csinálják, mint a fanatikus keresztény tudósok, csak pepitában. És szerintem ez a leggázabb.

Tehát a vulgárateizmus nagyon is olyan nekem, mint egyfajta grassroots [8] vallási mozgalom:
-Nincs hivatásos intézményes teste és szervezeti hierarchiája
-Van morális értékrendje, amit a materializmus, empiricizmus és a tudományos metódus morális fetisizációja alkotja
-Vannak specifikus rítusai, mint például a cáfolatok recitálása vallásos emberek számára
-Van közössége.
Sőt, néhol szektárius viselkedést is látok benne:
-Ha bármi is megingást tapasztalnak az értékrendedben, akkor kiátkozhatnak, mint babonás téveszmést.
-Vannak karizmatikus vezetői (például Richard Dawkins - kár érte pedig)
-Jelen van a mi versus ők dinamika: a felvilágosult ateisták versus a babonások
-A folyamatos vallásellenes kampányt pedig nevezhetjük nyugodtan térítő-munkának

 Én megértem azt, amit gondolnak. A vallási intézményeknek sok ganéság köszönhető, és a mai napig sok ganéságot követnek el. Ha van egy mód viszont erre, akkor talán az invizítori buzgómócsingság helyett érdemesebb lenne csendben leülni, figyelni és megpróbálkozni valami igazán tudományhoz méltó dologgal: látni a dolgokat a saját értékrendünkön túl. Valamint Anu szerelmére könyörgöm, ne kenjük már a világ összes bűnét a komplett társadalmi gépezetünk egy elemére - hagyjunk belőle másoknak is!

[1] Deizmus: a deizmus szerint létezik Isten/istenek, csak épp tesznek ránk magasról
[2] Szekularizmus: a vallási és a hatalmi intézmények elválasztása egymástól, ez által az a hatalmi intézmények világi alapokon való működtetését jelenti.. Szűkebb értelemben az állam és az egyház szétválását, tágabb értelmében a civil hatalmi központok (sajtó, oktatás) és a vallás szétválását.
[3] Tudományos metódus: azon gyakorlatok összessége, ami alapján művelik a tudományokat. 
[4] Pozitivizmus: a pozitivizmus szerint minden dolog értelmét meg lehet határozni objektív eszközökkel, ez által mindenről szerezhető biztos, objektív tudás.
[5] Materializmus: azon elképzelés, miszerint nem létezik semmilyen transzcendens dolog az anyag fölött/mellett. Ellentéte az idealizmus, ami szerint az anyag valójában tiszta szellemi koncepciók visszatükröződése.
[6] Empiricizmus: azon elképzelés, ami szerint minden koncepció valamilyen tapasztalatból származik ésa tapasztalataink alapján a világ megismerhető. Ellentéte a szkepticizmus, ami az érzékeink csalhatóságából indul ki.
[7] Liberalizmus: az emberi szabadságra, a szabadságának megéléséhez való jogára és a szabad akaratra alapozó politikai eszme.
[8] Grassroots mozgalom: magyarul alulról építkező mozgalom. Jellemzően lazán szervezett és koordinált sejtekből álló, önszerveződő mozgalmak, amik egy téma köré jönnek létre. 

Kultúrharc - a közélet és a politikai témák egy jelentős részét ez teszi ki manapság. Legyen szó a himnusz alatt térdelésről sporteseményeken, a filmekben fellelhető kvóta-kisebbségekről vagy épp a genderfluid óvodásokról történő népszavazásról, mindig kitör a halcsata a nagy apokaliptikus faluban, amit közösségi médiának hívunk. A kocsmákról és a dohányzókról nem is beszélve. Általában a kultúrharc-rengések évente kétszer erősödnek fel igazán hazánkban: az Eurovíziós dalfesztiválok után és a Pride környékén. De mi is ez az egész kultúrharc?

Természettudósként hajlamos vagyok mindent jelenségként értelmezni. Az élet egy jelenség, a mikroelektronika egy jelenség, a kultúra és maga a természettudomány is egy jelenség, ami valahogy keletkezik és valamit csinál. Szakmai ártalomból kifolyólag igazából az érdekel, hogy hogyan keletkezett a kultúrharc és mit is csinál valójában. Ezekre a kérdésekre nagyon nehéz megtalálni a legalapvetőbb válaszokat, ugyanis mint minden a kultúránkban, ez is érzelmekkel terhelt és igazából valamilyen szemszögből lehet analizálni, szóval ahhoz, hogy tiszta legyen, miért írom majd azt, amit, ahhoz le kell tisztáznom azt, mit is érzek a témával kapcsolatban. És ez lesz a legegyszerűbb része az egésznek, ugyanis a komplett kultúrharccal kapcsolatban szánalmat és irdalmatlan idegfájdalmat érzek, egyfajta cringe-et, csak szeroidokon. Szóval mivel a komplett témát egy gusztustalan, ízléstelen és fölösleges időpocséklásnak gondolom, úgy vélem, képes vagyok relatíve objektívebben szemlélni az egészet. Vagy ha mást nem is érek el vele, az idegeimnek mindenképp terápiás megkönnyebbülés lesz.

A kultúrharc eredete

Kezdjük ott, hogy honnan is jön a kultúrharc kifejezés! A legelső kifjezetten kultúrharcnak nevezett jelenség 1872-1878 között zajlott Otto von Bismark és IX. Piusz pápa között. A helyzet nagyjából a következő volt: a római katolikus egyház befolyása a polgárság társadalmi befolyásának megerősödésével egyre inkább gyengült, ugyanis a polgársággal együtt olyan ideák is felerősödtek, mint a szekularizmus (az állam és az egyház elválasztása), a nacionalizmus (a vallás vagy a nemzet a fontosabb), a tudományos metódus (Isten nem mérhető) és a liberalizmus (vallásszabadság esetén nehéz kiátkozni másokat). A katolikus egyház pamfleteken, kiadványokon és misszionárius szervezeteken keresztül megpróbálta felerősíteni a hívek között az ellenállást ezekkel az eszmékkelszemben, gyakorlatilag megalkotva a legelső agytröszt-szerű szervezeteket. Bismark és a vele szövetséges (főleg protestáns) politikai erők pedig ellen-pamfletekkel reagáltak, és miután fölényesen nyerték a választásokat, egy sor szekuláris törvénnyel válaszoltak. Nyilvánvalóan a történelem tele van ehhez hasonló eseményekkel, mint például a reformáció vagy a kereszténység felemelkedése Rómában.  Könnyen láthatjuk, hogy a kultúrharcok mindig akkor fordulnak elő, amikor bizonyos társadalmi csoportok megerősödnek az addig hegemónnak minősülő, hatalomban lévő csoportokkal szemben és átveszik a hatalmat.

A kultúrharc manapság

A mai társadalomban egyértelmű a hatalmi eloszlás: a liberalizmus és a polgáriasodásnak hála szinte bárkiből lehet nagy befolyással rendelkező személy (legalábbis papíron), amíg rendelkezik a megfelelő mennyiségű, valamilyen jellegű tőkével. Ez a fajta elméletileg nagyobb társadalmi mobilitás azt eredményezi, hogy a vezető társadalmi csoportok nem írhatóak körül egyértelműen vallás, nemzetiség vagy egyéb jelzőkkel - legalábbis papíron. Nyugi, nem hiszek a zsidó gyíkemberekben, viszont a kultúrharc megértéséhez fontos belemennünk abba, hogy mi sokak anyagi valósága, és ezt szeretném a focimeccseken való térdelésen keresztül bemutatni.
A legelső térdelés az USA-ban 2016-ban esett meg és Colin Rand Kaepernick figyelemfelkeltő akciója volt, amivel fel akarta hívni a figyelmet az USA rendszerszintű rasszizmusára, ami magába foglalja a vörösvonalazást, a magánbörtönök működését, és a a rendőrségük meglehetősen hektikus és nehezen szabályozható működését, és még sorolhatnám. Íme a pillanat:

Azután viszont ez az egész teljesen elszabadult. A republikánusok leovadtak, és Trump azt követelte, hogy rúgják ki a protestáló játékosokat, a demokraták pedig elkezdtek gázabbnál gázabb nyilvános akciókba kezdeni. A nagyvállalatok teleaggatták magukat BLM cuccokal, főleg George Floyd meggyilkolása után. Egy hatalmas nagy spektákulummá változott az egész a médiában, amiben lassan eltűntek az eredeti, rendszerkritikus üzenetek. Azóta a Demokrata Párt olyan pozícióba került, ahonnan változtathatna a mozgalmat eredetileg kirobbantott dolgokon, viszont szinte semmi sem történt - vagyis mégis.

Mi történt?

Tokenizmus: A tokenizmus az a jelenség, amikor valamilyen kvótát alkotva jelentéktelen pozícióba helyeznek valamilyen társadalmi érdekérvényesítésben gyengébb csoportból illetőket azért, hogy be tudják mutatni, hogy a rendszer reprezentálja őket. Leszögezném azt, hogy nekem nincs gondom a kvótákkal, ha az ténylegesen értelmezhető és jelentősséggel bíró pozícióról, vagy akár mély, jelentősségteljes szerepről szól. Ezek a pozíciók hangot adhatnak a társadalom amúgy nem-meghallgatott részeinek, és legetőséget ad arra, hogy segítsük ezeknek az embereknek a társadalomban való részvételét. Nekünk is meg van a magunk keresztje - a romák sorsa ugyanis mai napig nem rendezett hazánkban, és hasonlóképp nehéz kérdésekkel van terhelve, mint az USA afroamerikai lakosságának, bár történelmi gyökerei mások.
Identitás: A tokenizmuson keresztül az embereknek az identitására hatnak. De mi is az az identitás számunkra, 21. századi emberek számára? Sokszor szokták használni ugyan a szót, de a jelentését nem igazán magyarázta el senki, pedig komoly filozófiai viták alapját képzi. Ahogy én látom - és amennyire felfogom - az identitás számomra annak a szellemi folyamatnak az eredménye, amikor valamilyen külső ideálhoz viszonyítjuk magunkat és ez által ennek a külső ideálnak a szabályait alkalmazzuk magunkra, vagy tesszük a részünkké (azaz internalizáljuk). Ergo az identitás számomra a személyen kívüli, meghatározott mémekből álló ideákhoz való hasonulásunk. Ennek az alapját azok a szociálisösztöneink képzik, amiből fakadnak a törzsi ösztöneink is. Az, hogy képesek vagyunk külső tényezőkhöz tartani magunkat, és sok esetben a személyiségünket is igazítani ezekhez az ideálokhoz, az alapból egy fontos evolúciós adaptáció, azaz alkalmazkodás: ez tesz minket lehetővé, hogy szervezettebben működjünk, csoportszabályokat hozzunk létre, és általánosságiban csökkenteni képes a súrlódást, ami által több energia jut egyéb dolgokra. Viszont egészséges viszonyunk az identitásainkkal csak akkor lehet, ha fejlett a személyiségünk. És itt van a kutya elásva. A fogyasztói társadalom nem alkalmas az egészséges személyiségfejlődés fenntartására rengeteg okból kifolyólag, mint például a mindent átható mérgező pozitivitása miatt, és nincs is érdekében ezen javítani - ugyanis az ártana az üzletnek.
A cégek és a politikai pártok (oldaltól függetlenül) nem véletlenül adnak annyit arra, hogy a termékeikkel együtt eladjanak egyfajta életérzést is. Ez az életérzés egy identitáselem gyakorlatilag. Így a törzsi ösztöneink szerint körülírható mintázatokat lehet kialakítani a fogyasztásunkban, s ez alapján új piacokat lehet megteremteni, a folyamatos növekedés illúzióját keltve. Mindeközben ezek a címkék, amiket magunkra aggatunk, ezek egyfajta személyiség-protézisként fognak szolgálni, amiket a részünkként érzünk sokszor még akkor is, ha teljesen szembemegy a belső, úgymond intrinzik tulajdonságainkkal. Mivel az identitás hegemóniájában élünk, ezért mindenképp meg akarunk felelni az adott identitásnak, ami a személyiségünk elhanyagolásához és az azzal való folyamatos konfliktusunkhoz vezet.

Azaz a kultúrharc nem csak, hogy egy üzleti és politikai marketingfogás, hanem spirituális méreg, amire rászokatnak, mint egyfajta lelki cigarettára. A jó hír az, hogy le lehet erről is szokni. A rossz hír viszont az, hogy a leszokás fájdalmas és igazából csak egymást tudjuk ebből a posványból kirángatni. Ám úgy látom, hogy muszáj kihúzni egymást ebből a lelki konzumkatatóniából, ugyanis ha nem pofozzuk fel magunkat, akkor a világ, amiben élünk megesz minket elevenen.

A muszáj pedig nagy úr.